ROGIER VAN DE WEYDEN

Szent Columba - oltár (1455.  Alte Pinakothek)

Levétel a keresztről ( 1443. Prado)

Részlet - Mária Magdolna

Rogier van der Weyden németalföldi festő

"(eredeti neve: Rogier de la Pasture, 1399/1400–1464) Keresztlevétel című képét Brüsszelben festette, ahova a délnémetalföldi Tournai-ból, szülővárosából 1435-ben költözött családjával együtt. 1436-tól a város hivatalos festője. Erre a képre a löweni íjászok céhe adott megbízást a már ismert, elismert, az olasz reneszánsz művészek, arisztokrata megrendelők (például a nápolyiak) körében is tisztelt festőnek kápolnájuk díszítése céljából (az oltárkép bal felső sarkában a gótikus indadíszek között látható egy kicsiny számszeríj, utalásként a megrendelőre).

1975-ben Madridban láttam, s azóta is úgy él bennem, mintha gyakran látogathattam volna (megjegyzem, ez a drámai mű az 1500-as évek közepén Habsburg Mária magyar királyné gyűjteményében szerepelt, később II. Fülöp spanyol királynak adományozta, tőle került az Escorialba, majd onnan a Pradóba). Igaz, Münchenben az Alte Pinakothekben legalább tízszer csodálhattam meg a Columbia-oltárt (1455) és a Háromkirályok oltárt (1460), a festő hasonlóan megrendítő, tökéletesen komponált mesterműveit. Rogier van der Weyden erőteljes emberi érzelmeket érzékenyen megjelenítő, expresszív festménye azóta is a legkedvesebb képeim közé tartozik (immár 37 éve).

A kompozíciója ugyanis tökéletes. Olyan műalkotás, amelynek segítségével megtanítható, mi a kompozíció, mit jelent az elemek kiválasztása, elrendezése, hogyan vezetik a vonalak, alakzatok, irányok, textúrák, színek a tekintetet, hogyan késztetik mozgásra a szemet, vezetik a néző figyelmét. E festményen belátható, hogyan teremtik a párhuzamos vonalak a stabilitást, az egymással szöget bezáró és a görbült vonalak a dinamizmust, hogyan visznek feszültséget a képbe a sötétebb és világosabb felületek. A testek, a ruharedők, a fejek, a kezek, a lábak, a színek olyan látványos erővonalak mentén rendeződnek, amihez fogható igen kevés van az európai táblaképfestészetben. A tíz szereplőből kilenc mintha egy ellipszis formába volna komponálva, testrészek és kelmék hajlatai kapcsolják őket össze."

Az írás folytatódik itt